Bevezetés Dániel könyvéhez
Az egyik legérdekesebb könyv a Bibliából, ha egyáltalán kiemelhetjük bármelyik könyvet is ebből az érdekes könyvgyűjteményből, hisz mindegyik könyv a maga helyén egyedülálló, és mégis szorosan összefügg a többivel.
A Dániel könyvét talán azért emelném ki mégis, és azért is foglakozom különösen vele, mert olyan csodálatosan jelníti meg a világ történelmet, a próféciák olyan látványosak és önmagukért beszélők, hogy mindenképpen szólni kell róla.
Annak idején, amikor még nem hittem Istenben, ez a könyv volt ami felhívta rá a figyelmemet. Hiszen ha van VALAKI, aki előre megtudja mondani, hogy mi fog történni, 150 vagy akár 2300 év mulva, akkor az a VALAKI felettünk, emberek felett áll!
Akkor a világtörténelem, nem csak egyes emberek „véletlen” döntéseinek a következménye, hanem inkább valami olyan amibe egy felsőbbrendű LÉNY beleépíti a kis emberek legapróbb döntéseit is. És ezeket előrelátja, ezekkel kalkulálni is tud, és ezeket előre meg is jelenti. Talán valahogy úgy amint egy matematikus „megjelenti” egy bonyolult feladvány végeredményét sokkal azelőtt mielőtt bárki is kiszámíthatná azt, mivel ő az egészet együtt tudja látni és értelmezni.
Szóval a Dániel könyve az egyik legvitatottab könyv a Bibliában.
Valamikor azt állították, hogy semmiképpen sem íródhatott Dániel korában, hisz olyan pontosan írja le pl. az ókori görög történelmet, ezért azt mondták, hogy a könyvet Dániel nevében írták de v alamikor időszámításunk után, amikor már ismert volt minden a ránk maradt görög írásokból. Ez az ellenérv teljes mértékben megdőlt, amikor a holttengeri tekercseket megtalálták. Ezeknek eredete, legalább ie.200-ból való, tehát semmiképpen sem iu.-i.
Sok érdekesség van még e könyv körül, sok mindenbe köttöttek már bele (pl. kétnyelvűsége), de nekem éppen ez bizonyítja, hogy egy eredeti könyvről van szó, mert ha egy hamisítvány lenne, valószínű, hogy minden apró részletre ügyeltek volna, hogy még véletlenül se merüljön fel semmi gyanú az eredetiségére nézve.
E könyv próféciáiról megpróbálok készíteni képes bemutatókat ( a Dániel 2. fejezete már kész, és közzé van téve), hogy érdekesebben és kifejezőbben lehessen nyomon követni a próféciák beteljesedését a történelemben. Lehet, hogy nem úgy fog sikerülni, ahogy szeretném, de mindent megpróbálok. A hatás érdekében érdemes a Bibliát is olvasni párhuzamosan a bemutatóval.
Ami még nagyon fontos! Imádkoz mindig és Istentől kérj bölcsességet, hogy megérthesd az Ő akaratát!
Jak. 1,5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.
Kívánom, hogy örömöd teljen benne!