Isten hozott!

A Megváltó nyomában

Zsolt. 119,33 – 34 Taníts meg Uram a te rendeléseidnek útjára, hogy megőrizzem azt mindvégig. Oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.

A nevem Bucur Mihaela (Bukur Miháelá), tizenkilenc éves vagyok, egy román ortodox családban születtem, Sằnduleni (Szöndulenj) községben, Bacằu (Bákó) megyében. Négy évvel ezelőtt ismertem meg az Isten igazságát. A következő sorokban szeretnék megosztani önökkel néhány tapasztalatot, az életemből.

Már kiskorom óta szerettem hallgatni Istenre. Szerettem volna, minél többet megtudni Róla. Amikor már többet olvastam, és rájöttem, hogy nem teszek mindent úgy, ahogyan Ő akarja, azt megkérdeztem magamtól, hogy „Miért?”.

Különböző ortodox könyvek tanulmányozása közben rájöttem, hogy a szombat a valódi, Isten által adott pihenőnap és nem a vasárnap, ahogyan én hittem. Meglepődve, megkérdeztem a nagymamámat, miért nem a szombatot tartjuk meg a vasárnap helyet. Ő azt felelte, hogy nem tudja, de ha az egész világ a vasárnapot tartja, akkor nekünk is ezt kell tegyük. Engem ez a válasz nem elégített ki…

Az új osztálytársnőm bizonyságtétele

            Isten ismeri a mi szívünk minden gondolatát és mindent, ami bennünket foglalkoztat. Ő az én vágyamat és gondolatatimat is ismerte. Nyolcadikos voltam, amikor egy új osztálytársat küldött, szegény 12 km-ről ingázott, hogy mindennap az iskolába jöhessen. Akkor még ő sem tudta, miért kell ilyen hosszú utat nap, mint nap megtennie. Isten viszont tudta, hogy abban az osztályban van valaki, aki az ő bizonyságtevésére vágyik.

            Nem tudtam semmit az új osztálytársamról, de idővel észrevettem, hogy ő egy különleges ember, egészen más, mint mi. Kerestem a barátságát, mert szerettem volna többet megtudni róla. Akkor hallottam először az adventistákról, mert nálunk a községben csak ortodoxok laknak. Nagyon sok kérdést tettem fel neki, mert kíváncsi voltam, hogy miben különbözik az ő vallása az enyémtől. Nem tudtam megérteni, hogy miért nem lehet mindenkinek ugyanaz a vallása, hite? Miért van annyi egyház, és csak egy Biblia? Ő megpróbálta megmagyarázni, de én nem hittem neki, és akkor kezdtem el tanulmányozni az ortodox Bibliát. Rá jöttem a tanulmányaimból, hogy mi ortodoxok, nem igazán vagyunk a jó úton, mert ott másról ír, mint amit mi megtartunk a valóságban. Attól fogva nem volt egy csepp lelki békém sem, mígnem én is ténylegesen a „keskeny úton ” nem kezdtem járni.

            Eleinte nagyon keskeny volt ez az út, mert a családom nem akart megérteni. Ők nem csak leszidtak és veszekedtek velem, hanem le is néztek új nézeteim miatt. Én meg értettem őket, mivel addig még a mi községünkben nem is hallottak az adventistákról.  Ez valami új volt, és ők nem tudták elfogadni azt, hogy én legyek az első, aki erre az új útra lép. Ám Isten segítségével, túljutottam ezen is, és sokkal nagyobb lett a hittem, mint azelőtt.

            Hát, ha az elején, furcsán nézet rám a falu és a családom, és csak pletykáltak rólam és utáltak, a végén odajutottam, hogy nem is fogadták a köszönésemet. Édesanyám volt a legjobban megindulva ellenem, mindig veszekedett édesapámmal, hogy ő a hibás mindenért, mert ha nem adna pénzt az utazásra (12 km-re volt az adventista gyülekezet) akkor nem mennék többet az adventistákhoz. Egy fél évig nem kaptam többet pénzt. Ám ebben az időszakban sem hiányoztam soha szombaton a gyülekezetből. De eljött az az idő is, amikor megtiltották, hogy elmenjek otthonról. Nem kaphattam levelet senkitől, és telefonálni sem engedtek. Az udvarról sem mehettem ki, csak az ő tudtukkal. mindezek egy hónappal a keresztségem előtt történtek.

Istennek legyen hála, és legyen dicsőítve az Ő szent és nagy neve mindörökké az Ő nagy jóságáért, mérhetetlen nagy szeretetéért, amivel minden gyermeke iránt érez. Mindenki számára megvan az Ő szabadítási terve, az én esetemben is Ő munkálkodott, ráadásul egy világi emberen keresztül.

Isten Követe

            Két szombaton kényszerítettek, hogy otthon maradjak. Azt követelték, hogy menjek a falu papjához, hogy ő mondja meg nekem, hogy amit teszek, az nem jó tegyek. Én beleegyeztem, azzal a feltétellel, hogy bármit mond a pap, azt csakis a Bibliából bizonyítsa be. Bizonyítsa be, hogy ehetek disznóhúst, hogy imádhatom a szent szobrokat, és hogy a vasárnapot kell megtartsam. Ha ezt mind bebizonyítja a Bibliából, akkor engedelmeskedni fogok. Már régebben a szüleimnek bemutattam ezeket a bizonyítékokat a Bibliából, amikre az én új hitem támaszkodott, és valószínűleg ezért elmaradt a konfrontáció.

            Közben nagyon közelget az idő, hogy részt vegyek a keresztség előtti meghallgatáson, és nem láttam semmilyen kiutat, hogy el tudnék menni, mert az egész család ellenem volt. Már a templomban is kiprédikált a pap, és azt mondta, hogy eltévelyegtem a nyájtól, és egy igaz ortodoxhívő se kövessen engem. Az utcán bárkinek köszöntem, nem köszöntek vissza, de én csak kitartottam amellett, hogy Istennek akarok inkább tetszeni, mintsem az embereknek. És arra gondoltam, hogy a mi Megváltónk, sokkal többet szenvedet értem, és megérdemli, hogy a nyomdokaiba lépjek.

            Egy nappal a meghallgatás előtt arra gondoltam, hogy csak akkor tudok majd elmenni a meghallgatásra, ha Isten egy csodát tesz. És Isten csodát tett! Hozzánk küldött egy embert, hogy megenyhítse apám szívét. Édesapám varrógép műszerész volt. Ez az ember pedig szabó, és az nap tizenkét géptűt tört el, és tűk nélkül maradt. Azért jött apámhoz, hogy segítse ki őt. Beszélgetés közben szóba jött a vallás is. Ez az ember nem ismerte az én történetemet, viszont ismerte az igazságot, csak nem gyakorolta. Volt neki egy adventista fia, ami nagyon bántotta őt is, de nem tudott mást tenni, mint elismerni, hogy a fia, nagyon megváltozott, mióta adventista lett, és minden változás a javára történt. Nagyon meg volt elégedve a fia viselkedésével. Apám ekkor elmondta az ő bánatát velem kapcsolatban, de ez az ember bátorította arra, hogy engedjen nyugodtan az adventistákhoz, mert ott csak jót tanulok.

Meggyúlt egy fény

            Isten csodásan dolgozott! Azon a szombaton meghallgattak, és egy hét múlva, 1998. május 17. keresztség által szövetséget kötöttem Jézussal. Csodálatos nap volt! Soha nem felejtem el. Nagyon boldog vagyok, hogy felgyulladt egy kis fény a mi községünkben is. Egyedüli adventista vagyok ebben a helységben, és ezúttal szeretnék megkérni mindenkit a testvériségből, hogy imádkozzatok a családomért és azokért a fehérfoltokért ahová még nem jutott el az igazság. Szeretném bátorítani a fiatalokat, és nem csak őket, hogy legyenek kitartóak, és teljes hittel, hogy az igazság útján járunk, hogy ez az út az, amelyen a mi Urunk is járt, és megéri, hogy mi is rajta járjunk. Most amikor az idők jelei azt mutatják, hogy az ő eljövetele közel van, még inkább! Nemsokára meglátjuk szemtől-szembe a mi drága Megváltónkat. Isten segítsen, hogy mindvégig Mellette maradjunk, és hogy együtt tudjunk örvendeni mindennek, amiket számunkra elkészített!

(Az Experienţe pe „calea ingustă” romániai havi lap 2001/2 száma „Pe urmele Mântuitorului” írását fordította Bácsi Miklós)