Egy gyermek éneke
| Tapasztalatok |
Maye Porter és férje misszionáriusokként dolgoznak a Dél-Csendes-óceáni Divízió egész területén. Jelenleg Norfolk szigetén tartózkodnak, Ausztrália keleti partvidékén. Az alábbi tapasztalat Asap, a kislányuk missziójáról szól.
Asap bepillantott a kórház szalonjába, mely szülővárosában volt. Tudta, hogy az orvos nem engedte volna a betegek közelébe, de a páciensek annyira szomorúaknak látszottak! Asap szeretett volna tenni valamit, hogy megvidámítsa őket.
„Énekelj!” – súgta egy belső hang. Asap egyik ágytól a másikhoz ment, és közben a szombatiskolában tanult énekeket énekelte.
Egy idős férfi, Salatiel, rámosolygott, miközben az ágyához jutott. „Melyik egyházhoz tartozol, te kislány?” – kérdezte. „Az adventista egyházhoz” – válaszolta. „És melyik napon jársz oda?” – folytatta az öreg. „Szombaton, a hét hetedik napján” – felelte Asap ártatlanul.
Az egyszerű válasz meglepte a beteget. Átnyújtotta neki a Bibliáját, és így szólt: „Mutass egy Bibliaverset, amely szerint a szombat a hetedik nap”.
Asap még csak ötéves volt, nem tudott olvasni, de kinyitotta a Bibliát, és rámutatott egy igére. „Itt”, - mondta a férfinak. „Olvasd el itt.” Salatiel elolvasta a szöveget, amelyet Asap mutatott. Megdörzsölte a szemét, és szótagolva olvasta: „A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja” (2.Móz.20. 20).
„Menj gyorsan, és hívd ide apádat” – mondta Asapnak. „Siess!”
Asap kiszaladt a kórházból és rövidesen visszatért apjával. „Azt akarom, hogy te is lásd ezt a csodát” – mondta Salatiel és a Bibliaversre mutatott, melyet Asap mutatott neki.
Asap apja és Salatiel együtt tanulmányozták a Bibliát, és mire az idős férfi elég jól érezte magát, hogy hazamenjen, már elfogadta a Biblia számos tanítását. „Hogyan fogom tudni elmagyarázni ezeket a dolgokat a lelkésznek és a falubelijeimnek?” – kérdezte Salatiel. Asap lelkésze felajánlotta, hogy elmegy vele és támogatja.
Sokan hallgatták, amit Salatiel és a lelkész elmondott a szombatról és más bibliai igazságokról, és egyesek nemsokára jelentkeztek a keresztségre is. A lelkész meghívta Asapot és családját a keresztségre, és amikor Salatielre került a sor Asap kézen fogta és bevezette őt a vízbe. Ma egy új keresztény csoport tagjai gyűlnek össze, a kis bambuszból épített imaházban – és mindez egy kislánynak köszönhető, aki engedelmeskedett a Szentlélek hangjának, amikor azt súgta neki, hogy: - „Énekelj!”