Isten hozott!

Egy teljes hittel élő szív

 Zsolt. 9,2 Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet.

A nevem Mărescu Juliana (Möreszku Juliáná) és Caransebeşi (Káránszebesi) adventista gyülekezet tagja vagyok. Egy román ortodox családban születtem. A nagymamám nagyon vallásos volt. Minden vasárnap magával vitt a templomba, de amikor véget ért a mise, mi megvártuk, hogy mindenki haza menjen. Azután mi még egyszer körbejártuk a templomban külön - külön a szenteket és mindegyiket külön imádtuk és tiszteltük megcsókolván és keresztet vetvén mindegyik szent előtt.

Az én nagymamám minden böjtöt szigorúan megtartott. Édesapám mészáros lévén, nálunk nagyon sok húst fogyasztottuk, de én és a nagyim nem ettünk a böjtnapokon sem hús félét sem édeset. Két lánytestvérem volt még, ők is és szüleim is ilyenkor mindig erősködtek, hogy egyek én is rendesen, mert szükségem van rá. Ám én és a nagymamám külön ettük, a saját kenyerünket, a saját tányérjainkból a külön étkészletünkkel. Soha sem szennyeztük be magunkat nem megengedett ételekkel, egyetlen böjtkor sem.

Az igazság keresésében

Tizenöt évesen Bukarestben éltem, ahol elfogadtam a baptista tanításokat. Nagyon szerettem a Bibliát olvasni. Hő vágyam volt egy igazi keresztény emberré válni. Mindig arra kértem Istent, hogy tudjam megérteni, mit kell tennem. A Biblia tanulmányozásában sok olyan dologgal találkoztam, amit nem tudtam megérteni, de biztos voltam benne, hogy ha nem tartom meg ezeket, akkor nem vagyok engedelmes Istennek.

 Például: Ján. 14,15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

Ján. 15,10 Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

A következő vers is nagyon érdekesnek tűnt: 1 Ján. 2,4  A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.

Vagy amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus válaszol arra a kérdésre, hogy melyik a legnagyobb parancsolat. (Mát. 22,36-tól)…

Sokaktól kérdezősködtem, akiktől gondoltam, hogy megkapom a megfelelő választ, de igazából senki sem tudta megmagyarázni nekem, hogy melyik törvény, és hogy mit mondanak a próféták. A legtöbben azt válaszolták:

- A szeretet! Ebben benne van az összes parancsolat és a próféták.

- Igen!- válaszoltam én – De milyen Törvény van belefoglalva?

Nekem ez nem volt elég, és állandóan kértem az Istent, hogy tanítson, nyissa meg az értelmemet.

Egyik alkalommal találkoztam egy kis öregemberrel, aki a Popa Tatu  (Popá Tátu) utcából jött. (itt található egy adventista gyülekezet).

- Azt hallottam, hogy megtértél, tehát feljebb léptél egy lépcsőn – szólított meg.

És elkezdte magyarázni nekem lépésről-lépésre a Bibliát. Egy különleges ember volt! Olyan békesség áradt belőle, amikor válaszolt a kérdéseimre. Nagy különbség volt az én hittestvéreim és ő közte. Amikor az enyéimet kérdeztem, idegesek lettek, gesztikuláltak, és azt kérdezték, hogy: - Talán egy adventistával beszélgettem?

- Nem is ismerek egyet sem, azt sem tudom, kik azok és miben hisznek. - Akkor még nem tudtam, hogy az öregember honnan jött.

- Ne is állj velük szóba!

Furcsa volt számomra a testvéreim hozzáállása az adventistákhoz. Sokan mondták róluk, hogy:” Mát. 7,15… juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.” Sokan blamálták az adventistákat, de amikor ezzel az emberrel beszélgettem tudtam, hogy Isten emberre előtt állok. Különleges volt! Csendes, nem törődött a kritikákkal, csak a bibliai igazságokkal foglalkozott. Saját magam különbséget tudtam tenni közte és az én akkori testvéreim között. Meghívott, hogy töltsek el egy szombatot az ő gyülekezetükben, a   Popa Tatu utcában. Megígértem, hogy elmegyek. Ám nekem nagyon idegennek tűnt szombaton menni a templomba, a lelkiismeretem, vagyis a Szentlélek nem hagyott nyugodni „Megígérted, hogy elmész, be kell tartanod a szavad.”

            Az első alkalommal el is mentem. Soha nem fogom elfelejteni azt a csodálatos Szombatot! Nem ismertem senki és azt az idős embert is aki tanított és meghívott ide, nem láttam meg a sok ember között. Ahogyan ültem a széken és figyelmesen hallgattam a tanításokat, úgy tűnt mintha a megnyílt égből hullámokban áradna a békesség csendesség a lelkembe, ami addig tele volt kérdésekkel és váddal, hogy nem az igaz úton járok.

            Mégis, amikor hazafelé mentem, azt mondtam magamban, hogy nem jövök ide többet, bár milyen jó is volt itt. Lehet, ha majd megöregszem, talán… Mindenképpen nem most! Előbb ki kel tanulnom a szabóságot, majd ha nyitok egy saját műhelyt… talán… a jövő tervei után… lehet.

            Mielőtt varrodám lett volna, előbb egy büfében dolgoztam a Vulcan (Vulkán) gyárban, ahol szépen kerestem, de csak a varrodán járt az eszem. Később a Társadalom Biztosítónál kaptam egy jó állást, a főnököm tudta, hogy hívő vagyok, de azt nem, hogy milyen felekezet, de ez nem is izgatta, szüksége volt rám, mert megbízott bennem.

5 Móz. 31,7 Légy erős és bátor…

            Lelkemben egy nagyon erős harc dúlt. Imádkoztam Istenhez, hogy mutassa meg mit kell tennem, szimpla egyszerű, szinte gyerekes imában kértem Istent : „Uram, ha tényleg a szombatnapot kell megtartanom, akkor segíts TE nekem.  Amikor a főnökömnek azt fogom mondani, hogy engedje, hogy minden szombaton szabad legyek, akkor ő ezt válaszolja „Igen, minden szombaton szabad lehetsz.” és ne legyen gond, hogy ki dolgozzon helyettem.”

            Nagyon bíztam benne, hogy Isten meghallotta imámat és válaszolni fog rá.

            Amikor a főnökömmel beszéltem, minden úgy történt, ahogyan az imámban kértem. Sőt, felajánlotta, hogy szombaton személyesen fog helyesíteni, csak mivel ő már öreg arra kért, hogy reggel én nyissam ki az ajtót. Nagyon boldog voltam. Alig tudtam kivárni, hogy a gyülekezetbe mehessek. De nemsokára, megint előjöttek a nyugtalanító gondolatok. Meddig tehetem majd meg, hogy ne dolgozzak szombaton? Na és az étkezés problémája, hogy én ne egyek disznóhúst? Nem is szerettem más húst csak a disznót. A finom füstölt sonkánál nem tudtam elképzelni jobbat. Hogyan kössem magam ilyen követelményekhez? Vajon megtudom majd tartani ezeket? Mi lesz velem?

            Szombaton mégis elmentem az adventista gyülekezetbe. Délben mindenki kiment a teremből, de én mintha a székhez lettem volna kötve, ott ültem magamban, gyötrődve.

            Amikor egyszer felemeltem a tekintetemet, megláttam egy kis öregembert, hófehér hajjal, piros arccal, aki egy csodaszép szürke öltönybe volt öltözve, amilyet addig még nem láttam. Az öltöny egy nagyon finom anyagból készült.

            Leült mellém, nem szólt egy szót sem , de mintha tudta volna, hogy mi játszódik le bennem, az én szívemben.

            - Nyisd ki a Bibliádat Józsué könyve 1, 9-nél – mondta egy kis idő múlva.

            Gyorsan kinyitottam a Bibliámat, és ezt olvastam: - „Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz”

            Abban a pillanatban, ahogy ezt elolvastam mind, ami addig gyötört elvétetett tőlem. Mintha egy nagy tehertől szabadultam volna meg. Megkaptam azt a biztosítást, hogy Isten mindig velem van és segíteni fog rajtam.

            Gyorsan felemeltem a szemeimet és jobbra néztem, ahol az öregemberke ült, de már nem volt ott senki! Szerettem volna még annyi mindent kérdezni tőle… de már nem volt ott. Gyorsan kimentem az udvarra és ott kérdezgettem, hogy nem láttak egy fehérhajú öregembert, de senki sem ismerte fel a lírásom alapján.

            Délután siettem, hogy az elsők között legyek ott, hogy lássak mindenkit, aki bejön a gyülekezetbe, ám többé nem láttam sosem a szép arcú, kedves öregembert.

            Nem tudtam megérteni, hogy volt az, hogy nem éreztem, amikor fel állt mellőlem és eltűnt, az ismeretlenségbe burkolózva. E különleges küldöttel való találkozásom után megszűnt minden félelmem, és egy végtelen békesség töltötte be a szívemet.

A hús utáni vágyam meghal a disznóval együtt.

            Egy baptista családnál laktam albérletben. Nekik volt egy nagyon nagy disznójuk, amit saját maguknak neveltek. Az a fajta volt, ami akár 300 kilóig is megnő. Amikor eljött az idő, előkészítettek mindent, ami kell a leöléséhez, de azt mondták, hogy tartják még egy pár napig, amíg el nem fogy a takarmány, mert még jól eszik, hadd nőjön még. A testvér, éjjelente ki szokott menni, hogy megnézze a disznót. Én közben így imádkoztam Istenhez: „Uram, ha nem kell, megegyük ezt a húst, akkor haljon meg ez a disznó.”

            Azon az éjszakán is látta, jól volt a disznó, és úgy döntött, ha haza jön a szolgálatából délután, akkor levágja. Pár óra múlva, mielőtt munkába ment volna, vizet vitt a disznónak. Mikor odaért a disznót kinyúlva találta élettelenül. Felindulva jött be a házba:

            - Megdöglött a disznó! –

            - Hát nem nézted meg ma éjjel is? – kérdezte Ana a felesége. – Milyen volt? nem volt élénk?

            - De élénk volt és semmi sem mutatta, hogy ez lesz a vége.

            Nem mondtam el nekik, hogy miért imádkoztam. Ám ők is úgy gondolták, hogy ez egy jel Istentől, hogy ne egyenek disznóhúst. Nekem nem kellett soha többé, nem is kívántam, úgy tekintettem rá, ahogyan a Biblia ír róla, mint tisztátalanra.

            Megtapasztalva, hogyan válaszol Isten az imáimra, minden további próbáimban térdre ereszkedtem és hosszan beszélgettem Istennel, Aki mindig meghallgatott.

Egy csodálatosan fényes nap

A gyár kapujában, ahol dolgoztam, fizetésnapokon nagy piac szokott kerekedni, szinte mindent kaphattál itt, amit csak akartál. Egyik alkalommal epret szerettem volna vásárolni. Végigsétálva a piacon találkoztam egy ortodox pappal, aki az „Ortodoxia” folyóiratot árulta. Utánam jött, hogy vegyek tőle egyet, de valaki oda szólt neki, hogy „megtért”* vagyok. Aznap böjtnapot tartottam, és szerettem volna elmenekülni előle, nem akartam senkivel sem szóba állni, nehogy valahogyan vétkezzem. Ám ő nem hagyott békén, mindig jött utánam:

- Na, vedd csak meg, csupán két lejbe kerül.

Mindenfélével próbált rá venni, hogy megvegyem, de én határozottan mondtam neki:

- Nem veszem meg.

- Na és miért? Nincs 2 lejed? Na jó, neked ingyen oda adom.

- Nem kell, nem veszem el.

- Hát aztán miért, nem vagy keresztény? Vagy talán te megtért vagy? – kérdi a pap.

- Igen az vagyok! – Jelentettem ki remélve, hogy békén hagy.

Hát nem hagyott! Megfogta a kezemet és felhúzott egy kis földkupacra, ahonnan mindenki láthatott minket. Pont akkor jöttek ki a gyárból a munkások, lehettek úgy háromezren a piacon. És a pap elkezdett prédikálni mindenféle rosszat mondva a megtért hívő emberekről, hogy engem is megalázzon az emberek előtt, akik mind többen és többen gyűltek oda körénk, mintha cirkuszi mutatványosok lennénk.

A pap mintha szárnyakat kapott volna, én közben Istenhez fohászkodtam gondolatban, amikor hozzám fordult és megkérdezte:

- Szoktad–e a szent kereszt jelét magadra venni?

- Nem. – válaszoltam neki határozottan.

Akkor a pap, amilyen nagy volt ő, akkora kereszteket vettet magára egészen a földig.

 - A kananeus asszony, amikor Jézussal találkozott, ő is meghajolt Jézus előtt, és keresztet vetett egészen a földig. – mondta a pap.

            Isten meghallgatta az imámat, erőt és bátorságot adott. Amilyen ingerült volt a pap, én annál nyugodtabb és békésebb. Megkértem a papot, hogy tehessek fel neki egy kérdést és engedjen engem is válaszolni az ő kérdésére, de ő nem engedett, míg a tömeg nem kiáltott:

            - Hát hagyja őt is szólni! Engedje meg neki!

            - Na, jó! Tessék! – egyezett bele a nép szájától félve.

            - Mióta cselekszik a keresztvetést? – kérdeztem tőle.

            - Te nem tudod, hogy az Úr keresztre volt feszítve …- kezdete el ő.

            - Hát nem azt mondta az előbb, hogy a kananeus asszony keresztet vetet? Az Úr akkor még élt, honnan ismerte ezt a jelet?

            Akkor rám kiabált.

            - Ha ilyen okos vagy, akkor mond meg nekem, hogyan imádta az Urat?

            - Lélekben és testben imádta az Urat, aki meghallgatta kérését, és semmiképpen sem keresztvetéssel.

            Akkor a pap az emberek felé fordult és egy még jobbat mondott:

            - Mózes, amikor a Vörös tengernél volt felemelte a botját és a kereszt jelét rajzolta vele és a tenger kettévált.

            Akkor újból megkérdeztem:

             - Mennyi idő telt el Mózestől, Jézusurunk kereszthaláláig? Én is olvasom a Bibliát, de ott nem olvastam semmi ilyet a keresztvetésről.

            - Igen ott nem írja, de te nem láttad azt a festett képet Mózesről, ahogyan keresztet vet a Vörös tenger előtt? – mondta a pap már nagyon idegesen.

            - Bárki tud festeni egy képet és azt fest rá, amit akar. Csak a Biblia tartalmazza az igazságot. Mi hívők a Bibliára támaszkodunk, és inkább benne hiszünk, mint holmi festményeknek.

            Akkor elkezdett fenyegetőzni, hogy le fog csukatni, és hogy adjam meg neki a címet, ahol összegyűlünk, hogy a többieket is lecsukassa. Én megadtam a címet és kértem, hogy ő is jöjjön el az istentiszteleteinkre.

            A tömeg kifütyülte a papot és sokan bekiabáltak:

            - Hazugok vagytok mind! A lánynak van igaza! ő mondja az igazságot.

            Voltak baptisták és pünkösdista hívő emberek is, akik mind örültek, hogy volt bátorságom így beszélni a pappal. A pap fogta az újságait és elment. Ez a nap egy csodálatos, fényes nap volt, ami után nagyon sok beszélgetések kerekedtek.

            Az ilyen tapasztalatok különlegesek, lelkesítőek és bátorságot adnak. Kellemes megtapasztani azt, hogy Akiben eddig megbíztál, ekkora hatalommal közbelép, a szádba adja a szavakat, amiket mondanod kell és bátorságot add, hogy ennyi ember előtt bizonyságot tudj tenni.

Zsolt. 84,6 – 7

 Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső.

Zsolt. 73,28

De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.

* a „megtért” szó, románul „pocăit” az ortodoxok szemében pejoratív hangzású

(Az Experienţe pe „calea ingustă”romániai havi lap 2001/2 számának „O inimă plină de încredere” írását fordította Bácsi Miklós)